Budapest szétlövetése
'56-os sztélék

Idősebb Gazsi Zoltán (1928-1978), ifjabb Gazsi Zoltán operátor barátom édesapja 1956-ban az utcákat járta,
és fényképezett. Ugyanazokat a helyeket járta végig, amiket én, 15 évesen. Egy Leica fényképezőgéppel,
ravasz módon készítette a felvételeket: felesége a testével fedezte az exponálást. Ő férje halála után a képeket
fehérneműs szekrényében rejtette el, egy akkoriban használt Forte dobozkában. Ötven év után most kerültek elő ezek, soha senki nem
láthatta még őket. Igazán szíven talált, hogy ugyanazt láthattam viszont, ami
nekem is személyes élményem volt. A sorozat több mint 100 darabból áll, ennyi helyen én nem is jártam.
Azokat a képeket választottam ki, amelyek olyan helyeket ábrázolnak, ahol én is biztosan megfordultam.
Erre építettem a műegyüttest.

A Budapest szétlövetését ábrázoló, kálváriára emlékeztető stációkat monumentális méretben szerettem
volna Budapest közönségének köztéren bemutatni. Ehelyett azonban úgy döntöttem, hogy az apró képeket
70x100x5 cm-es színes festményekké nagyítom, melyek pszeudo márványsztélékként jelennek meg.
Technikájuk: feszített vászon, olaj, lakk.

A kiállítást a Nemzeti Galériában mutatom be az események 50. évfordulója idején. Az alapanyagul
szolgáló eredeti fotográfiák és a dokumentáció is részei a kiállításnak. Operátor barátom újra felkereste
fényképezőgépével azokat a helyszíneket, ahol édesapja a felvételeket készítette, ilyenformán a jelenlegi
állapotok is megtekinthetőek lesznek. Akusztikailag a tárlatot Víg Mihály hangkörnyezete egészíti ki,
melyet korabeli slágerekből remixel. A dalokat Darvas Ferenc zeneszerző barátom gyűjtötte össze és
zongorázta le e célból.

Pauer Gyula
Budapest, 2006. szeptember 13.

2008 | Pauer Gyula | Design by Phipho