A Budapest Galéria meghívja Önt

2008. november 4-én, kedden

Pauer Gyula
Budapest Szétlövetése
'56-os sztélék

című,
egynapos, a dátumhoz kötődő kiállítására
a Budapest Kiállítóterembe (1056 Budapest, Szabad sajtó út 5.)

Bevezetőt mond:
17 órakor
Boros Géza
művészettörténész

A kiállítás megtekinthető ezen a napon 10-18 óráig.

Idősebb Gazsi Zoltán (1928-1978), ifjabb Gazsi Zoltán operátor barátom édesapja 1956-ban az utcákat járta, és fényképezett. Ugyanazokat a helyeket járta végig, amiket én, 15 évesen. Egy Leica fényképezőgéppel, ravasz módon készítette a felvételeket: felesége a testével fedezte az exponálást. Ő férje halála után a képeket fehérneműs szekrényében rejtette el, egy akkoriban használt Forte dobozkában. Ötven év után most kerültek elő ezek, soha senki nem láthatta még őket. Igazán szíven talált, hogy ugyanazt láthattam viszont, ami nekem is személyes élményem volt. A sorozat több mint 100 darabból áll, ennyi helyen én nem is jártam. Azokat a képeket választottam ki, amelyek olyan helyeket ábrázolnak, ahol én is biztosan megfordultam. Erre építettem a műegyüttest.

A Budapest szétlövetését ábrázoló, kálváriára emlékeztető stációkat monumentális méretben szerettem volna Budapest közönségének köztéren bemutatni. Ehelyett azonban úgy döntöttem, hogy az apró képeket 70x100x5 cm-es színes festményekké nagyítom, melyek pszeudo márványsztélékként jelennek meg. Technikájuk: feszített vászon, olaj, lakk.

A kiállítás a Nemzeti Galériában bemutatott anyagnak egy szűkebb változata. Akusztikailag a tárlatot Víg Mihály hangkörnyezete egészíti ki, melyet korabeli slágerekből remixel. A dalokat Darvas Ferenc zeneszerző barátom gyűjtötte össze és zongorázta le e célból.

Pauer Gyula

2008 | Pauer Gyula | Design by Phipho